Hírek

Gyógyszerhatástan, gyógyszertechnológia, gyógyszerészi kémia, illetve orvosi mikrobiológiai témakörben is több előadás hangzott el a Debreceni Egyetem Orvostudományi Doktori Iskola farmakológia és mikrobiológia szekciójának szimpóziumán. A Gyógyszerésztudományi Karon rendezett pénteki eseményen a doktori képzésben részt vevő hallgatók számoltak be tudományos munkájukról, kutatásaik eddigi eredményeiről.

A Debreceni Egyetem egészségügyi tanárképzésének elmúlt tíz évben elért eredményeit értékelték és felidézték a képzés legfontosabb mérföldköveit az Egészségtudományi Karon rendezett jubileumi ünnepségen. Az évfordulóhoz kapcsolódóan köszöntötték azokat a hallgatókat és oktatókat, akik részesei voltak a szakmai tanárképzés közösségének és sikereinek.

Megjelent az első magyar nyelvű tankönyv a gyermekkori elhízásról. A hiánypótló kötet szerzője Röszer Tamás orvosbiológus, a Debreceni Egyetem tudományos tanácsadója, aki a gyermekkori elhízás kialakulásának biológiai hátterét, következményeit, megelőzését és kezelését foglalja össze a legfrissebb tudományos eredmények alapján. A könyv elsősorban orvostanhallgatóknak és gyakorló orvosoknak szól, de a téma iránt érdeklődő szülők számára is hasznos ismereteket nyújthat.

Már lehet nevezni a Debrecen Maraton 2027-re. Az utcai futóeseményt a Debreceni Egyetem szervezi, a nevezést pedig a jubileumi tanévnyitó standionshow-n, a yoUDay-en nyitották meg szerda este. A régió legnagyobb szabadidős megmérettetése jövő április 4-én lesz, és három-négyezer sportoló részvételével számolnak.

Korszerű, hangulatos dizájnnal várja a felújított étterem a hallgatókat és az egyetemi dolgozókat a Klinikai Központ területén található Elméleti tömb alagsorában. A MAED Bistro megújult menüsorral, minőségi ételekkel szolgálja ki a betérőket, akik ezzel együtt egy új közösségi teret is birtokba vehettek.

Csaknem háromszázan vettek részt a DE Klinikai Központ Kenézy Gyula Campus és a DEAC szabadidősport szakosztály által szervezett jótékonysági futáson vasárnap. A sportos esemény célja az volt, hogy a résztvevők hálájukat fejezzék ki azoknak, akik eddig támogatták Subecz Levente szakorvos kezelését, egyben egy üzenetet is eljuttattak hozzá: nagyon sokan szorítanak a gyógyulásáért.

Kihelyezett képzést tervez Izraelben a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara. A programban részt vevő hallgatók a debreceni orvosképzés tanterve és tematikája szerint folytatják tanulmányaikat Izraelben és Debrecenben. A képzés sikeres teljesítését követően a diplomát a Debreceni Egyetem bocsátja ki. A projekt keretében egy új egyetemi campust is létrehoznak Eilatban az izraeli partnerek, akikkel egyetértési nyilatkozatot írtak alá a napokban az egyetemi és a kari vezetők.

Ha szeptember vége, akkor Kutatók Éjszakája! Idén is látványos kísérletek, laborbejárások és a legújabb ipari kutatások eredményei várják a látogatókat szeptember 25-én este a Debreceni Egyetemen. Az intézmény 19. alkalommal csatlakozik az országos rendezvénysorozathoz, ahol csaknem kétszáz különleges programon keresztül mindenki megízlelheti a felfedezés örömét. Az esemény részleteit csütörtökön sajtótájékoztatón ismertették a szervezők.

Egy, a szervezetben természetes módon jelen lévő epesav (urzodeoxikólsav) segítheti a petefészek-daganat növekedését, terjedését és az áttétek kialakulását – ez derült ki a Debreceni Egyetem kutatóinak vizsgálatából. Az eredmény azért is fontos, mert ezzel az anyaggal kapcsolatban az eddigi tanulmányok csak rákellenes hatásokat mutattak ki. A kutatás felhívja a figyelmet arra, hogy a bélbaktériumok által termelt anyagok a különböző daganatokra eltérő módon hathatnak. A kutatók az eredményeiket bemutató közleményükért elnyerték a Debreceni Egyetem és a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díját.

A D-vitamin egyik formája laboratóriumi vizsgálatokban jelentősen csökkentette a leukémiához kapcsolódó veszélyes gyulladásos reakciót – derült ki a Debreceni Egyetem kutatóinak vizsgálatából. Az eredmény hosszútávon új kiegészítő kezelések kidolgozásához vezethet, de jelenleg a D-vitamin nem helyettesíti az életmentő szteroidkezelést. A kutatók vizsgálatukról egy rangos nemzetközi orvosbiológiai folyóiratban számoltak be, cikküket a Debreceni Egyetem és a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díjával ismerték el.